2014. december 14.

Marokkói lámpás

Először tavaly nyáron, egy barátnőm esküvőjére készítettünk ilyen keleties mintákkal megfestett üvegeket. Az ötletet az etsy oldalán találtuk.
Az esküvőn az üvegekbe vizet és úszógyertyákat tettünk, ezek voltak az asztaldíszítés fő elemei a szintén befőttes üvegekbe tett sárga-fehér virágcsokrok mellett. Elég sok üveget megfestettünk, különböző formájúakat és méretűeket, mindet különböző mintával. Különböző magasságig töltöttük fel őket vízzel, volt amibe egy úszógyertya fért, a nagyobb üvegekbe több is. Szerintem szépen mutattak, hangulatos volt.
Az esküvő után maradt még festékem és üvegem, úgyhogy megfestettem még néhányat, és karácsonykor a nagynénémnek ajándékoztam őket, de ezekbe gyertyát is öntöttem. Akkor nem csináltam róluk fényképeket, azóta meg elégette őket, úgyhogy most a bejegyzés kedvéért visszakértem tőle az üvegeket, és újból öntöttem bele gyertyát - én tudtam fotókat készíteni, ő meg újratöltve kapta vissza őket, mindenki jól járt :)

Hozzávalók: Befőttes üveg, üvegkontúr festék. Mi gyöngyházas, ill. fehér festékkel festettünk a sima üveg alapra, de üvegfestékkel lehet színes alapot is készíteni, vagy éppen a kontúrral megfestett mintákat színes festékkel kitölteni. Üvegkontúr festékből is lehet többféle színt kapni, pl. ezüstöt, aranyat, réz, ólom színűt. A festéshez nem kell ecset, a kontúrfestékeket általában hegyes, kúpos kupakkal árulják, ezzel könnyű rajzolni. Ha gyertyát öntünk bele, akkor talán a legegyszerűbb kész gyertyát venni, amit én vettem - nem tudom, ez minden esetben így van-e -, annak az alján könnyen ki lehetett húzni a kanócot, így nem kellett külön kanócot + fém talpat beszerezni. 

Fényképek:
Az esküvőre festett üvegekből néhány
Tesztüzem
<3
<3<3

Képek a gyertyaöntésről:


Olyan gyertyát vettem, amin nem csak a bevonat színes, de ennél is kiderült, hogy kétrétegű, volt egy tömörebb, erősebben festett külső része és egy világosabb, porózusabb magja.

A kétféle viaszt minden adagnál keverve olvasztottam, hogy ne legyen színkülönbség a rétegek között.

A viaszt több rétegben öntöttem bele, főleg az elején fontos ez, hogy a kanóc talpa bele tudjon kötni. Legyen elég vastag az első réteg, mert ha vékony, a következő adag olvasztott viasz öntésekor újból megolvad. A viasszal bevont kanócot meghajlítva az üveg oldalához támasztottam, hogy középen meg tudjon állni, amíg az első réteg viasz megköt. 

Tavaly is így volt, idén is, hogy kb. fél nap hűlés után középen besüllyedt a viasz. Ezt újabb adag olvasztott viasszal fel lehet tölteni, a baj csak az, hogy a kanócot is magával húzta. Ezért vagy rögzíteni kellet volna felülről a kanócot, vagy figyeljünk rá, hogy elég hosszú kanócot hagyjunk szabadon még az első öntésnél, hogy a kiegyenlítés után is maradjon még elég hosszú meggyújtható rész.

Tadamm...
__(,)(,)_(,)__

1 megjegyzés: